a halálra várva

           Szellem vitorlás


Alattam tenger háborog, magas szirten ülve,
Fehér vitorla lobog a távolban feltűnve.
Közeledve jobban látom, ez egy szellem bárka…
Mely a jó lelkeket szállítja a túlvilágra.

Mögöttem a múlt, előttem nagy végtelen semmi,
Csak ülök a szirten s várom a vitorlást, ennyi…
Alattam s fölöttem csapnak össze a hullámok,
Kimúlt belőlem minden remény és a szép álmok.

Gyönyörű vitorlás közeledik a távolban,
Megtalál s összegyűjt minden jó lelket, bárhol van.
E magas szirtről a tengerbe fejest ugorva,
A hajó elé úszom, életem átgondolva.

Végig gondolva mindent, mit nyertem s mit vesztettem,
Végig gondolva, ki voltam s abból most ki lettem.
Úszom, csak úszom a nagy fehér vitorlás felé,
Élet s halál kérdése egyedül a lelkemé.

Fedélzetén szellemek húzzák meg a kötelet,
Közülük sokan már rég megunták az életet.
Szebb világban reménykedve mindent feladtak,
Mert itt a Földön ők boldogságra nem akadtak.

Most már csak fejem fölött csapkodnak a hullámok,
A tenger közepén szárazföldet már nem látok.
Már érzem a vitorlát kifeszítő vad szelet,
Remélem, felveszik vízen lebegő lelkemet.


                                                       Antal Dávid
                                                        2014.01.09.