Hintázom
Ha egy hinta lóg a tölgy lombjai közül,
Meglátva a szívem mindig nagyon örül.
S persze én gondolkodás nélkül ráülök,
Máris a bárányfelhők közé repülök.
Csak lengek, mint a szélben előre s hátra,
A világ gondja tudatomból kizárva…
Úgy érzem, repülök, lehunyva szememet,
Mély nyugalom tölti ki egész szívemet.
Hol a földet, hol a kék eget csodálom,
Miközben a lábamat buzgón lóbálom.
Ég és föld között, most csak úgy létezem…
De ezt az érzést mindig nagyon élvezem.
Szebb jövőről álmodom a hintán ülve,
Elképzelem az életem megnősülve.
Kiugrok, senki se marad a hintába,
És visszakerülök a Földi világba.
Antal Dávid
2013.08.23.