A természet szépsége

              Falevél


Egy zöld levél kapaszkodik a faágba,
Csak ott csüng, míg a tavasz átmegy a nyárba.
Néha egy-egy lágy szellő megrezegteti,
De a levél az ágat el nem ereszti.

Megélt pár évszakot, hónapot és hetet,
Sok napfény, sok eső érte a levelet.
De felette is gyorsan elszáll az idő,
Megvénül, besárgul, mire az ősz eljő.

Zöld köntösét sárgásvörösre cseréli,
Mikor szeptemberben az alkony eléri.
Gyengül, már alig kapaszkodik az ágba,
Látja, ahogy körülötte elhull sok társa.

Magányosan csüng még ott fent a fa tetején,
Többi levél alatta az erdő mezején.
Végül ő is elengedi a fa ágát,
Úgy gondolja, most már követi sok társát.

Pörög, bukfenceket vet a levegőben,
S néha megkapaszkodik egy-egy szellőben.
Őszi eső áztatta talajra hullik,
Mint egy kis vitorlás, egy pocsolyán úszik.

Tavasztól őszig kitartott a faágon,
S most társaival ott hever a talajon.
Esik az eső, megsiratja őt az ég,
Hisz, ő táplálta vízzel nem is olyan rég.


                                                    Antal Dávid
                                                     2014.09.12.