Amikor Isten meghallja imámat

     Esti séta hazafele


A Nap szép lassan nyugovóra tért,
De én az utamat jártam még.
Éppen hazafele ballagtam,
Miközben egyedül Rá gondoltam.

„Bár arra járna, amerre megyek,
S rám mosolyognának e szép szemek.
Édes hangját bárcsak hallhatnám,
Derűs tekintetét bár láthatnám.”

Séta közben sóhajtottam egy nagyot,
S tovább csodáltam a lenyugvó napot.
Mentem, csak mentem, vittek lábaim,
Szívemből kivetültek álmaim.

Női biciklis tartott felém, szembe,
Ismerős arcot ismertem fel benne.
„No lám! Hisz Ő az, ki fejemben jár!
Akire szívem már fél éve vár.”

Úgy látszik Isten hallotta imám,
S teljesítette, amit szívem kívánt.
Teljesült vágyam, találkoztam vele,
Amikor este mentem hazafele.

Mikor elbiciklizett mellettem,
Derűs mosollyal odaintettem.
Az Ő szája is egyből fülig ért,
Mikor meglátott és közelebb ért.

Oly vidám s derűs volt tekintete,
Amikor rám pillantott két szeme,
Hogy úgy éreztem, a Mennyben vagyok,
E szép pillanatért hálát adok!

Ő eltekert s én is tovább mentem,
De leírhatatlanul boldog lettem.
Szemem előtt látom derűs mosolyát,
Mely beragyogta e napom alkonyát.


                                                Antal Dávid
                                                 2014.09.16.