Bánatos júniusi délután

Lelkemhez illő időjárás


Utam haza fele vezet,
S közben fejem leszegezett.
Fejem felett szürke égbolt,
Jó kedvem a tegnapé volt…

Júniusi délutánon,
Bús magányos utam járom,
S esőcsepp koppan fejemen,
Nagy bánat ül a szívemen.

Szitáló esőben járok,
Életemben jó nagy árok,
Melyet a szerelem ásott,
Mert szívem csak ő rá vágyott.

Zuhogó zivatar lelkemben,
Pont olyan, mint most a jelenben…
Kívül-belül nagy zivatar,
Hol a lány, kit szívem akar?

Ő nincs sehol… mindenhol csak köd…
Szívem fájdalmasan felnyög.
Épp haza fele sétálok,
Az esőben jól szétázok…

Ilyen idő passzol lelkemhez,
S kezem felemelem szememhez,
Hogy letörüljem könnyemet,
S vele az esőcseppeket.

Utam haza fele vezet,
S közben fejem leszegezett.
A járdát nézem magam előtt,
Csak ő adhatna újra erőt…

Csak is Anita egyedül,
Kihez szívem hű legbelül.
Sehogy sem tudom őt feledni,
Mert senki se tudok így szeretni.

Munka után haza megyek,
S fáj, mert tőle messze leszek.
Esőcsepp simítja arcom,
Nélküle zord minden napom.


                                           Antal Dávid
                                            2014.06.30.