Elbukva mindent

   Fellegek fehér kövein


Jobb kezemben lapul egy éles fém bicska,
Mely az ereimet metszi oda-vissza.
Fürgén hasít karomon minden vékony eret,
Lelkem testemből kiszállva eléri az eget.

Vörös vérem spriccel a padlóra, s falra,
Létem nem fordult jobbra, inkább csak balra…
Minden csatát elbuktam a szerelemmel szemben,
Vesztesként távozom nagy fájdalommal szívemben.

Vöröslik az ég alja, vörös az alkony,
Fejemet lassan a mellkasomra hajtom.
Nehezedő szemhéjaim közül könny csordul,
Miközben elgyengült testem a székről lefordul.

Földön hever a véráztatta fém bicska,
E világba többé nem is vágyom vissza.
Vesztesként éltem, akinek soha sem volt párja…
Lelkem most már a fellegek fehér kövét járja.


                                                                    Antal Dávid
                                                                    2015.03.16.