Esti magány csöndjében

Sóhaj az éjszakában


Éjszaka van s hatalmas csönd,
Szememből kicsordul pár könny,
Melyek olyanok, mint a gyöngy,
Amit a lélek búba önt.

Bárcsak eljönnél végre,
Fényt hozva a sötét éjbe,
S egyben örömöt e létbe,
Tavaszt hozva a télre.

Bárcsak te lennél, ki szeret,
Bárcsak foghatnám a kezed,
Ahogy csodálom szép szemed,
Miközben suttogom neved.

Szíved bár értem dobogna,
Benned a láng bár lobogna,
Sok rosszat jóvá fokozva,
Ez boldogságot okozna.

Csönd van és sötét éjszaka,
Messze száll lelkem sóhaja.
Füled tán meg sem hallana,
Oly halk sóhajom dallama.


                                   Antal Dávid
                                    2015.03.11.