Franc essen bele...

    Újabb sötét korszak


Ismét kiütött a depresszió,
Megtörve fekszem, nem lesz ez így jó…
Elvesztem egy sötét alagútban,
Ugyan úgy, ahogy már párszor a múltban.

Depresszió súlyt hosszú évek óta,
Régóta heverek lent a porba.
Ezer sebtől vérzik megtört lelkem,
Lesz-e még valaha jó kedvem?

Nincsen vigaszom, nincsen támaszom,
Nincs nő, aki újra feltámasszon.
Tán a pokolba vezet ez az út?
Szívemből a remény teljesen kimúlt.

Remegek minden éjszak az ágyon,
Újra lerohant a sok rémálom.
Vajon most utolér a vég engem?
Egyre kevesebb az erő bennem…

Gyűröm a felülést, a fekvőtámaszt,
Ez a lét idegileg lefáraszt…
De kondizom és küzdök ellene,
Ameddig csak bírja testem szelleme.


                                               Antal Dávid
                                                2014.06.19.