Huszonhét éve már

          Szerelem nélkül


Osonnak az éjszakák, rohannak a napok,
Huszonhét éve már, hogy egyedül vagyok.
Huszonhét éve élek szerelem nélkül,
Elhagyatva, magányosan halok meg végül.

Nem létezik remény, nem létezik boldogság,
Szívem fájó sebére nincsen orvosság.
Nem létezik nő, ki elfogadna engem,
Aki a rút szörny helyett szépet látna bennem.

Nem kaphatok esélyt soha egy lánytól sem,
Volt mikor még hittem benne, de mától nem.
Külsőm nem változik, örökre ilyen marad,
Ha kitárom szívemet, minden lány elszalad.

Kínzás minden nap, mit e világban élek,
Körülöttem lányok, kik kedvesek és szépek.
Állandó fájdalom szívemben, lelkemben,
Bánat könnyei ülnek mindig szememben.

Rohannak a napok, osonnak az éjjelek,
Eljön a perc, mikor többé fel nem ébredek.
Mikor a reményt örökre feladja szívem,
Mert nincsen lány, kiért e világban éljen.


                                                     Antal Dávid
                                                      2014.11.19.