Kibírhatatlan...

      Eleget éltem…


Eleget éltem én már egyedül,
Huszonhét évet reménytelenül…
Szívem mindig darabokra szakad,
Amikor elérkezik a tavasz.

Bennem is tombolnak a hormonok…
Miattuk boldog soha nem vagyok.
Ezer darabra szakadt a lelkem,
Miért kell minden reggel felkelnem?

Hogy éljek ezer darabra törve?
Mért nem temetnek már el a földbe?
Szívem fáj és nehéz elviselni,
Alig bírom testemben cipelni.

Nem létezik remény szerelemre…
Örök magány vár az én szívemre.
Csak tombolnak bennem a hormonok,
Szerelmes igen, de boldog nem vagyok.

Eleget éltem én már egyedül,
Huszonhét évet reménytelenül…
Eleget éltem, hol van a vége?
Rászórom a földet a reményre.


                                           Antal Dávid
                                            2014.04.22.