Meguntam mindent

         Nem maradt más



Megéltem pár jó napot, megéltem pár szépet,
Szívemben őrzöm örökre a sok emléket.
Voltak boldog pillanatok, voltak szép percek,
De ez már csak a múlt, romba dőltek a tervek…

Kártyavárként dőlt össze felépített életem,
Szívem párját e világban sehol nem lelem.
Így már nincs, ami tűzbe hozza bús szívemet,
Nincs semmi, ami bearanyozza létemet.

Egyedül e világban semmi szépet nem látok,
Ezt ne vegyétek magatokra kedves barátok!
Egy hatalmas lyuk tátong magányos szívemen,
Mit nem foltozhat be más, csak is a szerelem.

Nem maradt más bennem, egyedül csak félelem,
Hogy egyedül kell leélnem egész életem.
Félelem és szorongás, mi szívemnek jutott,
Szerelmem elől minden lány menekült, futott…

Hogy ily torznak születtem, erről nem tehetek…
Ember vagyok én is, tiszta szívből szeretek!
De torz ez a világ is, így nem jutok el oda,
Hogy elfogadjon egy lány, s megtörténjen a csoda…

Eleget nevettek rajtam, utcán az emberek,
Kik külsőmet látták, de nem ismerték lelkemet…
Reménytelenségbe is belefáradt lelkem,
Úgy érzem, e világból el kell végre mennem!


                                                             Antal Dávid
                                                              2014.10.15.