Mindenki maga vállalja az életét

         Élek, mert akarok


Ezerkilencszáznyolcvanhetet írt a Föld,
Mikor felsírt egy koraszülött csecsemő.
Május közepén nyitottam ki szememet,
Azóta hordom e földön a nevemet.

Egyszer csak nem táplált tovább a méhlepény,
Ezért lett koraszülött ez a kislegény.
Negyvenegy centi és ezerötszáz gramm,
Apró s törékeny testben találtam magam.

Short Szindrómával sújtott az Isten engem…
Az emberek csak egy marslakót látnak bennem.
Tizenkét évet jósoltak az orvosok,
Ennek ellenére én mégis itt vagyok!

Huszonhatodik életévemet töltöm,
Ebben a világban, ezen a nagy Földön.
A jóslat ellenére élek, mert akarok,
S hogy majd megöregszem, jó úton haladok.

Még a mély depresszió sem végez velem,
Mert élnem kell, s e világban van a helyem!
Hogy akaraterőm mást is ösztönözzön,
Hogy ő se adja fel, harcoljon és győzzön.

Élek, hogy másokon segíthessek, ha kell,
Külső alapján én senkit sem ítélek el.
Feladatom van, így sokáig kell élnem,
Ki más teremtene itt békét, ha én nem…

A Föld ezerkilencszáznyolcvanhetet írt,
Mikor a koraszülött csecsemő felsírt.
Kin hiába nevetnek, megtörni nem lehet,
Megalázzák néha, mégis mindenkit szeret.

Mindenkit szeret és mindenkit megbecsül,
Neki csak az számít, milyen a lélek legbelül.
Végem lehetett volna tizennégy éve,
De pusztíthatatlan vagyok s tovább élek!


                                                        Antal Dávid
                                                         2013.10.31.