Mit sem ér a mosolyom

          Hiába…


Hiába mosoly, derűs tekintet,
Szemem reménytelenül tekintget.
Hiába nagy szív, mély s hű szeretet,
Sors eleszik minden remény szeletet…

Hiába kedves sorok, szép rímek,
Vakvágányra futó üres sínek.
Hiába vagyok az, aki vagyok,
Remény szeletből én sosem kapok…

Külsőm a fontos, nem pedig szívem,
Hogy lehetne így boldog a létem?
Már oly sok kedves lányt szerettem,
De a remény meghalt, s én vesztettem…

A szerelem nekem csak fájdalom,
Szívemet kivágom s majd eldobom.
Senkinek se kell… így hát nekem se…
Csak bús könnyeket ültet szemembe.


                                                    Antal Dávid
                                                     2014.10.12.