"A költészet nemessé tesz"

Nekik is jár a tisztelet!

2014.03.21 22:32

                   Idősek


Az ember feje fölött elrepülnek az évek,
S ez idő alatt megélnek sok rosszat és szépet.
Puha arcukra mély ráncok ülnek,
Minden újabb megélt napnak szívből örülnek.

Őszbe borul hajuk, akár a havas téli mező,
Testükből lassan elszáll az ifjú kor s erő.
Bottal, járókerettel már csak aprókat lépnek,
Érzik, lassan eljő az idő s nyugodni térnek.

S mi, akik itt vagyunk mellettük végig,
Büszkén nézünk rájuk, ahogy elérnek a célig.
Őket sok szeretettel támogatjuk és gondozzuk,
Emléküket örökre szívünkben hordozzuk.

Hiszen a mai ifjakat mind egykor ők nevelték,
Ha ők is megélik ezt a kort, céljukat majd elérjék.
Ők tanítottak meg küzdeni a feladás ellen,
S hogy a legfontosabb a tudatos, bölcs szellem.

Nyugdíjas korukra kiszolgáltatottá válnak,
Tiszteletre s néha jó társaságra vágynak.
Mert egyszer bizony magányos lesz az ember,
Elveszíti, kiért szíve úgy zúgott, mint a tenger.

Adjuk meg a tiszteletet minden idős embernek!
Köszönjük meg nekik, hogy jó embernek neveltek.
Utolsó perceikben fogjuk meg szorosan kezüket,
Hogy szép emlékül vigyék magukkal szeretetünket.


                                                        Antal Dávid
                                                        2012.05.24.
 

© 2013 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapot Webnode