Nélküle lehangolt minden pillanat

  Fénysugár a sötét korszakban


Lehangolt a napom, ha őt nem láthatom,
Ha két szép barna szemét nem csodálhatom.
Mit sem ér napom, ha hangját nem hallhatom,
Ily szürke napokon hangos bús sóhajom.

Sok magányos délután oly hosszú nélküle,
Hogy nem jön el a holnap, elfog a rémület.
Számolom az órákat és a perceket,
Nélküle minden délután csak szenvedek.

Ő a fénysugár sötét, zord korszakomban,
Egyetlen szép dolog a hétköznapokban.
Anita a fénysugár e zord sötétben,
Bárcsak lehetne helyem az életében.

A hétvégék végét mindig nagyon várom,
Mert tudom, hogy Anitát hétfőn újra látom.
S ha meglátom, arcomra boldog mosoly ül,
Számomra a pillanat oly nagyon gyönyörű.

Füleimet végig simogatja hangja,
Máris derűssé válik szívem zord napja.
Amikor vidám szemeibe nézhetek,
Újra értelmét látom az életnek.


                                              Antal Dávid
                                               2014.06.18.