Nem kell félni...

  Bátorság kis ember!

Reménytelenség szülte bánat,
Csak egyre mélyebbre rángat,
Sötétség borítja mámat,
Szívemet, lelkemet, szobámat.

Bátorságot kell gyűjtenem,
Amit kell, végre megtegyem,
Hogy megszűnjön a félelem,
S ki merjem ontani életem.

Hogy boldogságra ne várjak,
Sötétben tovább ne járjak,
Inkább ereket vágjak,
Mert a kudarcaim fájnak.

Bátorság kell a halálhoz,
Bátran kell állni a kaszáshoz,
Aki végre nyugalmat hoz,
Amikor a földbe tapos.

Rég elvesztek szép álmaim,
Nem maradtak meg vágyaim,
Lelkemben sötét árnyaim,
Ők törték le a szárnyaim,

Darabokra tör a magány,
Nem létezik sehol a lány,
Ki szeretni tudna talán,
Kinek képe lóg szobám falán.

Még gyűjtenem kell bátorságot,
Hogy itt hagyjam a valóságot,
Ne érjenek már csalódások,
S megszűnjenek a kínlódások…

Érzem, lassan eljutok oda,
Hogy befedjen a föld pora,
S nem marad, csak emlékem nyoma,
Mert nem lehetek boldog soha.

Bátorságot kell gyűjtenem,
Hogy mit kell, végre megtegyem,
Hogy legyőzzem a félelmem,
S ki merjem ontani életem.

                                     Antal Dávid
                                      2014.10.06.