Nyugovóra térek végleg

     Létem fagyos alkonya


Nem kértem életet, nem kértem bánatot,
Reménytelenség a sötétségbe rángatott.
Plusz kaptam mellé elég félelmet, és rettegést,
Ettől leszek egyre bátrabb és végül tettre kész.

Már csak egy kis bátorság kell, hogy megtegyem,
Az életet magamtól örökre elvegyem.
Az idő elszállt, vége van a boldog napoknak…
Búcsút intek minden megálmodott jó dolognak.

Napok, hetek, hónapok s meghal a remény,
Így létem szertefoszlik, kialszik a fény…
Vereségre mindig új vereséget halmozok,
Lányoktól soha egyetlen esélyt sem kaphatok.

Könnyek porba hullnak, magányosan ballagok,
Összeszedem bátorságom s mindent itt hagyok…
Egy nőnek sem kellek, a pokol leránt magába,
Reménytelenség elől menekülök halálba.

Minek maradjak itt, kérdezem magamtól,
Hisz, semmi szépet nem várok a holnaptól…
Örök szeretetem, szerelmem egy lánynak sem kell,
Ezért döntöttem úgy, hogy e világból mennem kell…

Hiába minden, csak egy valakit szeretek,
S inkább meghalok, ha vele nem lehetek…
Nem kíváncsi rám, még csak meg sem akar ismerni…
Pedig én próbáltam őt őszintén tisztelni.

Talpamat égeti forrón izzó szikla,
Pokol kapujából tekintek most vissza.
De nem látok semmit, miért érdemes maradnom,
Sikerült minden jót s rosszat felednem, feladnom…

Törékeny testemre hull föld száraz pora,
Ez magányos életem fagyos alkonya.
Csak mozdulatlanul heverek nyitott szemekkel,
Szívemben hatalmas fájdalommal, szerelemmel…


                                                                 Antal Dávid
                                                                  2014.10.22.
                               (Children of Distance – A pokol pora c. dal feldolgozása)