Páratlanul

                    Páratlan


Ezerkilencszáznyolcvanhét május tizenöt,
Páratlan dátum, mikor lelkem beköltözött.
Páratlan az év, páratlan a hónap, a nap,
Ezért szívem is örökre páratlan marad.

Egész életemben szinte minden páratlan,
Ezért lehet tán minden éjjelem álmatlan…
Már régóta élek, de még sose volt párom,
Nincs, akiről szólhatna éjszaka az álom.

Elmerülök a sötétségben egyedül,
Hol lehet a remény? Azt keresem legbelül.
Az egyedüllét is páratlan és magányos…
Huszonhét év után így élni már botrányos.

Páratlan az öt-öt ujj lábamon, s kezemen,
Magány miatt bánat ül páratlan szívemen.
Egyedül költözött be lelkem s úgy is távozik,
E földön nem él nő, aki hozzá tartozik.


                                                    Antal Dávid
                                                     2014.04.22.