S.I.P.
Az ember kiszolgáltatottá válik idős korára,
S támaszt, segítséget keres minden gondjára.
S mi önként jelentkeztünk, hogy segítsünk,
Szükségletet, amit csak tudunk, kielégítsünk.
Nem sajnáljuk a szabadidőnket, lelkesek vagyunk!
Támogatásunkért az idősektől megbecsülést kapunk.
Sétálunk a parkban, néha felolvasunk, ha kérnek,
Olykor pedig a múltról, s életükről órákat mesélnek.
Derű csillog a magányos idősek szemében,
S egy kis öröm ébred mindegyikük szívében,
Ha meghallgatjuk őket, s ott vagyunk velük,
Távozásunkkor nem marad el soha köszönetük.
Rengeteg tapasztalat, amit mi itt szerzünk,
S az idősek iránt sok szeretetet érzünk.
Nemes dolog, ám nem oly könnyű csinálni,
Rengeteg lelki akadályt kell legyűrni s kiállni.
Sok szeretet, megbecsülés, tisztelet s végtelen hála,
És a szabadidőnk mit feláldozunk már nem is vész kárba.
Szívünk megtelik gyengédséggel és szeretettel,
Önkéntes perceinket töltve az idősekkel.
Antal Dávid
2012.05.25.