Szabadesés

        Zuhanás


Felhőkarcoló tetején állok,
Boldogságot jövőmben nem látok.
Lent alattam autók tömkelege,
Szívemnek e létből lett elege.

Nincs remény… egyet előre lépek,
S a légben súlytalanságot érzek.
Könnyű testem levegőben lebeg,
Közben az érzéstől szüntelen remeg.

Megszűnt lelkemen a teher súlya,
Mely már hosszú évek óta sújtja.
Szemem könnyei felfelé szállnak,
Alattam egyre közelebb a járda.

Vadul lobog ruhám és a hajam,
Oly könnyűnek érzem most magam.
Vad szél süvít bele füleimbe,
A tető távolodik szemeimbe.

Hirtelen minden sötétté válik,
Kezem s lábam testemtől elválik.
Minden csontom darabokra zúzódik,
Ahogy testem a betonba fúródik.

Fekete ruhám az aszfaltba olvad,
Többé nincs válasz e kérdésre: „Jól vagy?”
Most már tényleg nem érzek semmit…
Csak tudnám miért vártam erre ennyit?


                                                      Antal Dávid
                                                       2015.03.30.