Egyszer minden elvész, a boldogság is

  Hervadozó boldogság


Számomra már nem nyílik boldogság
az élet kertjében,
Már nem hiszek szerelemben
sem pedig a reményben.
Nem hiszem, hogy rá találok,
hiába keresem,
Lelkem magányosan kóborol
kipusztult telkeken.

Kipusztult telkek, csupasz mezők,
amerre csak járok,
Boldogtalanság vesz körül,
örömet nem találok.
Egyszer csak megállok s meglátom
remény letört ágát,
Hatalmas vihar tépázta meg
a jövőm fáját.

Az életkert már nem édenkert,
kietlen puszta csupán…
Milliónyi kis vakremény
végig söprése után.
Régi boldogság is elhervadt
egymagában állva,
Éveken át a megporzásra
mindhiába várva.

Belőlem nem maradt semmi
darabokra tört lelkem,
Hiába reméltem és vártam,
rá még sem leltem.
Mit nekem boldogság, szerelem
és mit nekem élet…
A szívem rég megszűnt dobogni
és semmivé lett.


                                    Antal Dávid
                                     2015.01.09.